Friss hírek

2019-11-01
A Budapesti Unitárius Egyházközség 2019. novemberi istentiszteletei, programjai
bovebben>>>
2019-11-01
Mentálhigénés csoport fiataloknak
bovebben>>>
2019-10-31
Ember és víz - fotókiállítás a BUEban
bovebben>>>
2019-10-31
Túra a Nagy-Kevélyre
bovebben>>>
2019-10-02
2019. október 5 - kiállításmegnyitó és ADY100 koncert
bovebben>>>
2019-09-27
Megjelent a Budapesti Unitárius Egyházközség Hírlevelének 2019/3. száma
bovebben>>>
2019-09-27
A Budapesti Unitárius Egyházközség 2019. októberi istentiszteletei, programjai
bovebben>>>
2019-09-02
Nyitott Templomok Napja a Budapesti Unitárius Templomban
bovebben>>>
2019-09-01
A Budapesti Unitárius Egyházközség 2019. szeptemberi istentiszteletei, programjai
bovebben>>>
2019-08-01
A Budapesti Unitárius Egyházközség 2019. augusztusi istentiszteletei, programjai
bovebben>>>


Galériák


Életképek
Erdélyi konfirmandus tábor 2009
Gyerekkarácsony 2008
Konfirmáció 2009
Konfirmáció 2010
Magyarkút 2012
Templomunk
Templomunk külső képei

Egyházközségünkről

Erdélyi konfirmandus tábor beszámoló 2009. augusztus

Kedves 14-16 éves gyerekekkel "rendelkező" Szülők!
 
Ha én most teszem azt 35-40 közötti éveimben járnék (amitől sajnos már rég elrugaszkodtam) és lenne mondjuk egy vagy több 14-17 közötti fiam és lányom, akiket konfirmációs hitoktatásra szeretnék küldeni, akkor föltétlenül figylemükbe ajánlanám Táskai Annamária cikkét elolovasára. Kérem tegyék meg Önök ez helyettem gyermekeik részére, hátha kevesebb gonddal és vesződéssel jár majd az, hogy a szülői szigort és tekintélyt is latba vetve kelljen őket a konfirmációs órákra elküldeni, amelynek munkálatait az idén is, mint minden évben, elkezdtük a Nagy Ignác utcai lelkészi hivatalban vasárnaponként de. 10-11 óra között.
 
Atyafiságos tisztelettel: Kászoni József, lelkész

Erdélyi konfirmandus tábor – Torockó 2009. augusztus 23-28.

Idén nyáron abba a kivételes és szerencsés helyzetbe kerültem, hogy – kicsit kései konfirmandusként – nyolcad magammal részt vehettem az erdélyi konfirmandus táborban. Jó lenne, ha meg tudnám osztani a kedves Olvasóval, milyen nagyszerű volt ez az 5 nap, de valószínűleg nincsenek elég jó hasonlatok. Talán ha azt mondom, hogy hiába töltöttem tavaly egy hetet az Örök Városban, akkor is ez volt életem legjobb nyári élménye, ez talán elárul egyet, s mást. És nem is csak a helyszínek miatt, amik kétségtelen gyönyörűek voltak, fotó nem tudja méltón visszaadni, hanem főleg a társaság miatt. Négy „hagyományos” korú konfirmandusra – Jancsik Dóra, Horváth Vanessza, Kis Dalma és Kubatov Marcell – jutott négy felnőtt, Kászoni lelkész úr, Dóra édesanyja Márti, jómagam és a férjem.

A kis társaság 23-án hajnalban, közel 8 órás út után érkezett meg Tordára, ahonnan vendéglátóink múzeumi korú helyi nevezetességekkel, Daciákkal vittek minket Tordára, a főhadiszállásunkra.  Öt napos csillagtúránk keretében jártunk Torockószentgyörgyön, Kolozsváron, a Tordai hasadékban és utolsó nap mindannyiunk legnagyobb örömére sikerült megmásznunk a Székelykő 1128 méterét, melynek emlékére a csapat névre szóló okleveleket is kapott.


Első nap a buszút viszontagságainak kiheverése miatt csak délután kezdtük el felderíteni a környéket. A Székelykő lélegzetelállító közelségét soha nem szűntük meg csodálni, hívogatására felsétáltunk a kőből szántófölddé szelídített alsóbb lankákra, ahol Jókai Mór Egy az Istenjéből olvastunk fel pár, a tájhoz és a hangulathoz tökéletesen illő részletet. Elmondani nem lehet az érzést, mikor az ember ott ül, azt látja, amiről a könyvben éppen olvas! Azután átmentünk az unitárius templomba, amit a gondnok néni meséi mellett jártuk be. Az Úr Asztalán torockói népviseletbe öltözött alakokkal díszített váza pompázott, minden korosztály férfi és női viseletét megismerhettük róla.

Másnap Torockószentgyörgy felé vettük az irányt, ahol először is a Szentgyörgyi várba kapaszkodtunk fel, ami a Székelykő megmászásának méltó próbája volt. A vár köveit rendhagyó módon forró mészbe helyezték, így olyan erős lett, hogy a lőszerraktár felrobbantása ellenére a torony nagy része még mindig ép. Ezután a helyi unitárius templomot mutatta meg nekünk Koppándi Botond lelkész, aki akkor töltötte utolsó hetét a faluban. Tizenkét évi szolgálat után Kolozsvári Teológiai Intézet oktatója lett. Történeteit hallgatva azonban kiderült, nagyon eredményes évtizedet tudhat maga mögött a fiatal lelkész, mind a gyülekezet életében, mind annak kultúrájában, öntudatában hatalmas változások mentek végbe segítségével. A napot a Székelykő Kúriában zártuk, ahol fantasztikus vacsorát kaptunk. A helyi tejüzem termékeinek felhasználásával készült ételek olyan utánozhatatlanok voltak, hogy csak egy kis pihenő és játék után bírtunk visszasétálni szállásunkra.

Szerdán Kolozsvár felé vettük az irányt a már említett Dáciák segítségével, ami – már csak ennek köszönhetően is – igazi kalandtúra volt. Az unitárius gimnáziumban kezdtük a kirándulást, ahol találkoztunk Bálint Benczédi Ferenc erdélyi püspökünkkel, láttunk 1902 óta létező biológia és fizika szertárat, de sajnos Kászoni lelkész úr tablóképét hosszas keresés után sem sikerült fellelnünk, ő pedig huncut módon nem adott nekünk iránymutatást. Ezután a csodaszép és hatalmas unitárius templommal folytattuk a város felfedezését, ahol a templom alatti kriptába is lemehettünk. A református templom felé menet útba ejtettük Mátyás király szülőházát, ami sajnos nem látogatható így csak az épület előtt sikerült egy csoportképet készítenünk. A városnézést a Házsongárdi temetőben zártuk, ahol híres unitárius testvéreink sírját látogattuk meg, és egy-két, a történelemkönyvekben sajnos nem szereplő történetet is megismertünk.

Negyedik napunkon a mészkői unitárius templomot és a Tordai hasadékot vettük célba. Mészkőn a templom mellett áll Balázs Ferenc unitárius lelkész szobra, aki 1937-es haláláig feleségével együtt a kis falu lelke volt. Itt töltött éveik emlékét őrzik nem csak az ismertebb műveik – A rög alatt, Mesék – de versek is ,és a feleség, Christine Frederiksen Mészkő című műve is, melyet Kászoni lelkész úr fordított magyarra.
A templom megtekintése majdnem meghiúsult, ugyanis a helyi lelkész nem tartózkodott a faluban, de leleményességünknek köszönhetően végül a torony egy kis oldalbejáratán bejutottunk a templom egyik karzatára. És milyen nagy veszteség lett volna kihagyni! A pici templom – kb.20-30 fő befogadására alkalmas – kazettás mennyezetét Balázs Ferenc saját kezűleg készítette. A kék szőttesekkel, szőnyeggel, meghitt hangulatával ez volt a legszebb kis templom, amit Erdélyben láttam.

Ezután a Tordai hasadék felé vettük az irányt. Szavakkal úgyis leírhatatlan az a látvány, ami ott fogadott minket, sőt, még lefotózni is lehetetlenség volt. A hihetetlen magasság, amiben a sziklák magasodtak fölöttünk, a sziklafalba vájt keskeny út, amin haladtunk, a hol mellettünk, hol alattunk szaladó Hesdád patak, az erdő illata, a zajok – egy más világ! Legkedvesebb elfoglaltságunk a patakban mászkálás volt, néha nyaktörő mutatványokkal jutottunk be a víz belsejében ülő nagy szikladarabokra egy fotó kedvéért. Jóleső fáradtsággal tértünk vissza Torockóra, de annyi erőnk még maradt, hogy a helytörténeti múzeumban is barangoljunk egyet. A főként a népviseletet, régi fotókat és a volt bányaváros életének használati eszközeit bemutató tárlat segítségével egy fél órára visszarepültünk Jókai Torockójába.

Sajnos eljött az utolsó nap, de azt hiszem, nem túlzok, ha azt mondom, ez volt a legfeledhetetlenebb élmény mindannyiunk számára, ugyanis megmásztuk a Székelykövet. A kezdeti lankásabb emelkedők után hamar a sziklafolyásokon találtuk magunkat, később már a nem túl előkelő, de annál hasznosabb négykézláb mászást választottuk. A hegy háromszor is megtréfált bennünket, ennyiszer hittük ugyanis, hogy már a tetőn vagyunk. Ahogy egyre feljebb értünk, a panoráma úgy vált egyre lélegzetelállítóbbá, minden újabb szakaszon hajtott minket, hogy a következőn is visszanézhessünk. És a csúcson elmondhattuk: a világ tetején vagyunk! Diadalittas fényképezkedés, egy kis felolvasás és pihenő után indultunk lefelé, a nem kevésbé nyaktörő túloldalon, ahol néhol függőleges hegyoldalon kellett – lehetőleg épségben – lejutnunk. A hegy aljától már cipőinket a kezünkben lóbálva, büszkén és fáradtan masíroztunk szállásunk felé. Abban a pillanatban, hogy beléptünk, iszonyú eső kerekedett odakint, így nem áztunk meg, de azon kívül is igazán szerencsések voltunk, hogy nem lefelé kapott el minket, mert akkor sárpatak szállított volna mindenkit a szállásig. Mire az utolsó vacsorára a parókiára átsétáltunk, már sütött a nap, úgyhogy Torockó minden széppel és jóval megajándékozott bennünket, amit csak remélhettünk.

Én kívánom minden nyomunkba lépő unitárius fiatalnak, hogy azt a lelki közösséget, amit az együtt konfirmálás jelent, ilyen felejthetetlen és csodaszép kirándulással teljesíthessék ki, ami örök emlékül szolgál majd az eljövendő évekre.

Táskai Annamária



Kapcsolódó anyagok:
Kapcsolat | Impresszum | Adatvédelem | ©2007 Budapesti Unitárius Egyházközség